Home » Egyéb » Nyílt nap (2018. október 25-26.)

Nyílt nap (2018. október 25-26.)

Ma is tanultam valamit” olvashatták megszépült iskolánk ajtaján belépve azok a kisdiákok, akik e két verőfényes októberi nap valamelyikén ellátogattak intézményünkbe.

Sok-sok kíváncsi tekintet kísérte figyelemmel Harangi Zsolt igazgató-helyettes bevezetőjét, aki a nap rendjét és programjait ismertette, majd felhívta a hallgatóság figyelmét arra, milyen nagy lehetőségeket rejt magában egy-egy szakma megszerzése.

Többek között elmondta, jövőre újra várjuk a szakgimnáziumi képzésbe azokat a nyolcadikosokat, akik közgazdasági- vagy szociális alapismereteket szeretnének tanulni.

Ezt a gondolatmenetet folytatta Pappné Fülöp Ildikó tagintézmény-vezető asszony, aki bemutatta az iskolánkról szóló új filmet. Igazgatónő részletesen tájékoztatta az érdeklődőket a nálunk választható szakmákról, illetve hangsúlyozta, aki nálunk jól tanul, bizony egy kisebb fizetésnyi összeget is „bezsebelhet” havonta, amellett, hogy használható tudást kap. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jó szakember, jó idegennyelv-tudással bárhol a világban megállja a helyét. Iskolánk ebben is segít.

A nyílt napon a szomszédos Kőrösi Kollégium vezetője, Kovácsné Helmeczi Gizella elmondta, hogy nem csak a Nánás határain kívül lakó diákokat várják szeretettel a kollégiumba, hanem délutáni foglalkozások keretében a helyi diákokat is segíteni tudják a tanulásban.

A tájékoztatókat követően az érdeklődő diákok és kísérőik a szaktanárok segítségével megtekinthették az iskolánk műhelyeit, az ott található gépeket, műszereket. Mit érnek a szép, modern gépek és műszerek, ha nem lehet őket kipróbálni?! Nálunk erre is mód nyílt! A fiúk birtokba vették többek között az új hegesztő-szimulátort, a lányok a Bocskai utcai épületben valósíthatták meg régi álmukat: boltost játszhattak.

Ugyan tanulni ezen a napon nem kellett, de jól jártak azok a hetedikes, nyolcadikos diákok, akik a korábban megtanultakat fel tudták idézni: aki az órák közötti szünetekben elhangzott kvízkérdésekre helyes választ tudott adni, kisebb nyereménytárgyat kapott. De nem csak ajándékot vihetett haza a nálunk járt látogató, de szép emléket, jó benyomást is.

És biztosan megjegyzi ezt az egyszerű, mégis nagyszerű képletet is: NÁNÁS+SZAKMA=CSIHA

További képek a facebookon>>